A szakma története

Kőfaragó kézműves szakma története
A magyar kőfaragó kézművesség kialakulása 1000 évre tekint vissza és Szent István királyunkhoz kapcsolódik. Államalapítónk az első székesegyházak építéséhez elsősorban olasz mesterembereket hozatott az országba. Azonban azon rendeletével, hogy minden 10 falu építsen egy templomot, lehetőséget adott a hazai kőfaragó kézművesség kialakulására, hiszen e templomok már kőből épültek. Királyi városaink mellett (Székesfehérvár, Esztergom, Veszprém, Visegrád) már jól felszerelt kőfaragó műhelyek működtek. Erre utal a Visegrádon nemrég feltárt kőfaragó műhely és a benne talált félkész kőfaragványok.

Egészen a XV. Századig a kőfaragó kézművesség fejlődése töretlen volt, melyet bizonyít a máig is megmaradt várak, templomok szépsége. A 150 éves török uralom alatt azonban a kézművesség visszaszorult, mesterembereket elhurcolták, így a szakmák nagy része kihalt. Ezért a XVII-XVIII században a Habsburg uralkodok elsősorban Bajorországból telepítettek be kőfaragó mestereket, akik itt családot alapítva, adták át tudásukat a magyar őslakosságnak. A XIX-XX. Században már igen erős szakmai kézműves réteg alakult ki. Szép példája a kőfaragó “hütték” működésére az Ybl Miklós által tervezett és a Magyar Tudományos Akadémia megrendelésére készített Kazinczy emlékház, melynek kőfaragó munkálataival kapcsolatban a kőfaragók száma, ellátása, a kivitelezésre fordított költségek írásos anyaga fennmaradt. De folytathatnánk a sort a századfordulón épült számtalan középületen, templomokon, lakóházakon megjelent kőfaragó alkotásokkal, melyek az akkori kőfaragó mesterek magas fokú kézműves tudását tükrözik. A kőfaragó segédek, de a mesteremberek is járták a világot, elsősorban Európát, ahonnan 2-3 év elteltével új ismeretek birtokában álltak ismét munkába. A két világháború közötti időszakban a kőfaragó műhelyek gépesítése is vetekedett a külhoni üzemekével. Elsősorban Olaszországból importáltak gyártóeszközöket (csiszoló- mozaiklapgyártó gépsorokat stb.)

Világháború után kialakult államrendszerben az iparosság elvesztette megbecsülését. A kőfaragó szakma is csak családi vállalkozásban tudott megmaradni. Fejlesztésre, gépesítésre lehetőség nem volt. Ennek köszönhető azonban, hogy a szakma kézimunka jellege megerősödött és a mesteremberek innovatív képessége kifejlődött.

A tíz évvel ezelőtti rendszerváltás óta nagyot fejlődött a magyar kőfaragóipar, úgy anyagfelhasználás, mint gépesítés területén. A korábbi egy nagy állami kőfaragó vállalat (mely a magyarországi kőbányák tulajdonosa is volt) több önálló elsősorban a kőbányák köré csoportosult egységre szakadt. A változatlan formában megmaradt kisüzemek körül ma már több, a legkorszerűbb kőfeldolgozó és megmunkáló gépekkel rendelkező céggé nőtte ki magát, ahol a foglalkoztatottak létszáma 10-50 fő között van. A kőfaragók nagy része azonban megmaradt un. családi kisvállalkozónak. Ezen kis cégek profilja elsősorban a sírkőkészítés, ahol az alkalmazottak száma alig éri el az 5 főt.

Jelenleg kb. 2000 vállalkozás van, amelynek tevékenysége valamilyen formában kapcsolódik a kőhöz. (sírkőkészítő, kőfeldolgozó, kereskedő, épület-kőfaragó, kőrestaurátor, épületburkoló, betűvéső, mozaikkészítő, műkőkészítő stb.)

Gondot jelent azonban a továbbképzés lehetőségének hiánya. Bár szakképző iskoláinkban a gyakorlati oktatás minősége magas fokú, az állami tantervbe előirt gyakorlati óraszám igen kevés. Az 1990 évek végén egy rosszul értelmezett liberalizáció folytán megszűnt a kőfaragó szakmában is a mestervizsga kötelezővé tétele, majd később a mestervizsgáztatás önkéntességének lehetősége is. Mindez a szakma felhígulásához vezetett.

A feladat adott. A kőfaragó szakma presztízsének megtartása érdekében, EU normáknak megfelelő továbbképzési központok létrehozása. Ennek megvalósításához az Ipartestület, állami Közép- és Felsőfokú Oktatási Intézményekkel összefogva, külföldi Továbbképző Központok segítségét is igénybe véve, már megtette a lépéseket. Sikerként könyvelheti el a szakma, hogy 2001 évtől már ismét lehetőség van mestervizsga letételére.

Összefoglalva: A magyar kőfaragó szakma fejlődése a rendszerváltás óta töretlen, az európai országokban is elismerést vívott ki és a külhoni piacokon versenyképessé vált.

A magyar kőfelhasználás múltja és jelene
Magyarországon a kőfeldolgozás első emlékei a kelták korából 220-2300 évvel ezelöttről származnak. Ezek közvetlen használati eszközök voltak, malomkövek, őrlőedények, illetve kultikus tárgyak.

Pannónia és Transilvánia római megszállásakor Kr.u. 10-ben először a Duna vonalát védő, erődrendszert építették ki, majd folyamatos romanizációval párhuzamosan egy magas szintű építészeti kultúra jött létre. Megnyitották azokat a kőbányákat, melyek anyagából az oszlopok, frízek, szarkofágok, emlékkövek készültek. A díszítőkő bányákhoz már akkor is költséges infrastruktúra kellett, a nagy súlyú köveket csak jó utakon vagy speciális hajon lehetett szállítani.

A Budapest-Grác 8. számú út néhány 100 m-es szakaszon egy ma is funkcionáló rómaik által épített völgyzáró gát tetején halad. A cca. 2 tonnás quaderkövekbők épített falakat 260 óta nem javították, de nem is kellett. Pannónia római fennhatóságának megszűnése 456 után a rövidebb hosszabb ideig itt megtelepülő népcsoportok nevéhez nem fűződik önálló építési tevékenység. 895-ben a népvándorlás korának utolsó hullámaként jelentek meg a magyarok. A szigorú katonai demokráciában élő magyar törzsszövetséget viszonylag hamar sikerült állammá szervezni. 970-es évektől épültek újra kőből a templomok, kolostorok, iskolák, legtöbbször a római alapokon, vagy azok kőanyagának felhasználásával.

Milyen anyagokat használtak a rómaiak munkáját folytató magyarok?
Válasz egyszerű. Mindazt, mit az ókori örökségben itt találtak. A perm és Oligocén korú homokkövek mellett (Mecsek hegység és a Balatonfelvidék) a Miocén korú oolitos durva mészkövek (Szent Margita, Fertőrákos, Gerecse, Pisznice) a karszti mészkövek (Trieszt és környéke) illetve az erdélyi márványok (Bakosa, Ruskica) voltak azok, melyek a magyar államalapítás után műhelyre leltek. Gránit illetve eruptív díszítőkő bányákat a rómaiak nem hagytak a magyarokra (nem is volt mit hagyni) ezért pl., a székesfehérvári bazilika (épület 1003-1020 között) manthauseni gránit oszlopait a szombathelyi Savaria római épületének romjai közül szállították Székesfehérvárra. Ez a bazilika volt a magyar királyok koronázó temploma és egyben temetkezési helye 1031 és 1540 között. A bazilikát 1796-ban egy földrengés pusztította el.

Az 1900-as évek elejéig az építkezésekhez a Magyarország területén található bányák elegendő követ biztosítottak. Az I. világháború után, a Trianoni békediktátummal hazánk azonban elveszítette területeinek nagy részét és a valamikori 273.000 km2 terülő ország 93.000 km2-re zsugorodott össze. Elvesztett területekkel a kőbányák nagy része is odalett.

Az elmúlt évezred utolsó évében Magyarországon három díszítőkő bánya működött, melyek össz termelése nem haladta meg 9000 m3. Ebből a mennyiségből mindegy 102.000 m2 burkolólapot vágtak, a többi tömbkőként, faragványok készítésére lett értékesítve.

Tekintette arra, hogy 1990 után a kő import teljesen liberalizált lett, a behozatalról pontos adatokat nem tudunk rögzíteni, mivel nincs adatszolgáltatási kötelezettség erre vonatkozóan. Becsléseink szerint 300-310.000 m2 között használt fel díszítő követ az építőipar, vagyis a hazai termelés az igények 1/3 részét fedezte. Jelentős átrendeződés volt az üledékes és az eruptív kőzetek között mennyiség tekintetében, míg 1970-ben 172.000 m2 követ használtak fel kőfaragók illetve az építőipar és ebből a mennyiségből 14.000 m2 volt a gránit, addig 2000-ben a felhasznált teljes mennyiségnek több mint a fele eruptív kőzet volt. A sírkő területén is kezd kiszorulni a műkő és helyette már egyre több gránitkő jelenik meg a temetőkben is.

Legnagyobb kőanyag beszállítók az olasz kőkereskedők. Olaszország mellet Európa más országaiból is importálunk, főként Belgiumból és Hollandiából. Elenyésző a németországi illetve az osztrák behozatal. Történtek próbálkozások indiai kőkereskedők részéről is, azonban egyelőre a hazai piac a számtalan bizonytalansági tényező miatt még nem potenciális vevő. Elképzelhető azonban, hogy a műemléki törvények előírásai jelentősen emelni fogják a közeljövőben a hazai díszítőkövek, a süttői, tardosi, fertőrákosi kövek felhasználásának mennyiségét.

Translate »